Alapszabályzatunkban a hagyományőrzés és a kulturális élet élénkítése került az első helyre. A helyi népszokásokat egybefogó színpadra is szánt programjaink: a Tollfosztó és a Csepregi lakodalmas alapjául a Dr. Csepregi Horváth Jánosnak a Magyar nyelvőr 1873-75-ig megjelent képrajzi publikációi és Rajczy Mária Mechtilda bölcsészdoktori értékelése ( Csepreg irodalmi múltja és népköltészeti hagyományai, Soproni Szemle 1944. ) valamint élő népszokások szolgáltak.
Rendezvényeinkkel bejártuk a környék településeit, az Őrség, Velem, Balatonfüred, Szombathely programjaiban is számolnak velünk. Minden évben a közgyűlés által elfogadott feladatsor alapján dolgozunk.
Az egylet működésének és szolgáltatásai igénybevételének módja: Az egylet gondoskodik arról, hogy az általa kitűzött célok megvalósuljanak.
Ennek érdekében: - a város kulturális, sport és egyéb rendezvényeit megszervezi és lebonyolítja, - részt vesz a város kulturális és társadalmi életében, együttműködik a közművelodési intézményekkel, - kapcsolatot tart a város más, hasonló céllal működő társadalmi szervezetekkel, - gondoskodik tagsága tájékoztatásáról.
Az egylet közhasznú szolgáltatásaiból a tagokon kívül mások is részesülhetnek az alábbiak szerint: az egylet rendezvényeire történő meghívásokkal, a Répce-Vidék Kultúrájáért Alapítvány támogatásával, könyvkiadással és azok terjesztésével.
Farkas Sándor Egylet
9735 Csepreg, Nádasdy utca 15.
Tel.: (94) 365-065
E-mail: fsegylet@t-online.hu
Honlap: www.fsegylet.hu
event calendar
latest photo gallery
partners